
Ha össze kéne
kapcsolnunk Eger táját a borokkal, biztosan mindenkinek az Egri bikavér az első
gondolata. Ez nem is csoda, hiszen ez a régió legismertebb bora. Azonban nem
csak a régió, hanem egész Magyarország egyik legismertebb vörösbora is.
Az Egri bikavér az
Egri borvidéken termelt többféle kékszőlőfajtából készülő cuvée, amelyet
meghatározása szerint egyik szőlőfajta borának karaktere sem dominálhat. A bor
készítése 130 – 150 éves múltra tekinthet vissza, azonban az évek során a
készítési folyamat részben megváltozott. A bor karaktere és összetétele is
megváltozott.
A modern Egri bikavér
összetételét illetően tudni kell, hogy az ajánlott szőlőfajták legalább három
szőlőfajta borának háziasítása szükséges, egy fajta legfeljebb 50%-os arányt
képviselhet, azonban minden fajta legalább 5%-ban kell, hogy jelen legyen. A
javasolt fajták például a kékfrankos, a kadarka, a cabernet sauvignon, a merlot,
a bíborkadarka és egyebek.
A modern Egri bikavér
nagy testtel, közepes-magas csersav- és alkoholtartalommal, szép savakkal
rendelkező, karakteres, fűszeres és gyümölcsös aromatikájú, az egri borvidék
klímája és viszonyai által meghatározott vörösbor. Egy védett eredetű minőségi
borról van szó, amely készítésének módja szabályozott és ellenőrzött, manapság
már hungarikumként tekintünk a borra.
A jól, szabályosan
elkészített valódi modern bikavér színe a gránátvörös színmélységtől a mély
rubin színárnyalatig terjed, jó savgerinccel, közepes-magas tannintartalommal,
aromáját illetően pedig fűszerekre, fekete és piros bogyós gyümölcsökre
emlékeztet, tanninhangsúly nélküli. Az érlelés íze és a friss gyümölcsaromák
egyaránt jellemzik a bort. Alkoholtartalmát illetően közepes-magas osztályba
sorolnánk, jellegzetesen 13 – 15 %-ról van szó.
A bor ételek mellé is
kiváló. Fogyasztása általában vadhúsból vagy marhahúsból készült fűszeres
ételekhez ajánlott, nehezebb ételeknek is kiváló kísérője lehet. 15-18 °C hőmérsékleten ajánlott fogyasztani.