
Magyarországot említve sokaknak először a kiváló borok és az ízletes gyümölcsös pálinkák jut eszébe. Ugyanakkor, vajon a magyarok többnyire ezeket a jellemző alkoholtartalmú italokat, az egyes hungarikumokat fogyasztják, vagy inkább a sörre esküsznek?
Ha megnézünk egy alkoholfogyasztási térképet, láthatjuk, hogy a magyarok mindhárom alkoholtípust – a sört, a bort és a pálinkát is – előszeretettel fogyasztják, azonban mindet más-más mennyiségben. Ésszerűen, pálinkából fogy a legkevesebb (liter/fő értéket tekintve évente), szóval ezt a továbbiakban mellőzzük is az összehasonlításból.
Folytassuk tehát a következő kérdéssel: sörből vagy borból fogyaszt többet a magyar? Magyarország földrajzi helyét tekintve igencsak szerencsés, ugyanis az éghajlatnak hála kiváló borokat tud termelni. Ennek hála komoly kulturális hagyománya is van a borászatnak. Szakértők azonban felhívják a figyelmet, hogy nem mindig volt ez így. Érthető módon, főleg ott kimagasló a borfogyasztás, ahol azt remekül el is lehet készíteni. Kivételek azonban természetesen akadnak.
Azonban nem szabad megfeledkeznünk a sörökről sem. Magyarországon természetesen sört is készítenek – a nagyipari söröktől kezdve a kisiparin át egészen a kézműves sörökig. Alkoholos, alkoholmentes, ízesített, világos, barna… számos típusú sör juthat eszünkbe. Vajon felveheti a harcot a sokszínű sör az ezerarcú borral? Adódik hát a kérdés, hogy vajon hová is tartoznak a magyarok? Mit isznak a legszívesebben? Bort vagy sört?
Az elmúlt évek elemzései arról árulkodnak, hogy annak ellenére, hogy Magyarországon kiváló potenciál van pálinka- és borkészítés szempontjából, a magyar nemzet mégis sörből fogyaszt a legtöbbet. Az elemzésekből azt is megtudhatjuk, hogy évről évre több és több sör fogy- tehát amellett, hogy ez a legkedveltebb ital, még fellendülőben is van az iparága.
Természetesen felmerülhet bennünk a kérdés, hogy vajon milyen típusú sör fogy leginkább Magyarországon? A világos? A barna? Az alkoholos? Az alkoholmentes? A bodzás? A málnás? A citromos? A kézműves? Természetesen a paletta széles, manapság rengeteg sör közül választhatunk. Az elemzések szerint a legtöbb a hagyományos világos sörből fogy, azonban annyit tudunk ajánlani, mindenki olyat válasszon, ami neki a legjobban ízlik.